2020. 01. 29.

Ötödik Annuálé:

Két évnyi hallgatás után még mindig nem a nagy visszatérést jelentem be, hanem csak feltöltöm az időközben elkészült Marvel-variáns alternatív borítók színes verzióit.
Tavaly ilyenkor már majdnem megvoltak, de végül csak márciusra sikerült teljesen befejezni őket, onnantól pedig már csak a megfelelő alkalomra vártam. Az jött el most.

Lássuk:

#1

#2

#3

#4

#5


Na tessék. Egész mutatósra sikeredtek.
Lehet, hogy tényleg ki kéne színezni az egészet. Maga Fabrik, akiről Fabri-Copot mintáztam, ugye, is számtalanszor említette már. De az is lehet, hogy ahhoz az egészet újra kéne rajzolni, kicsit ráncbaszedni, ilyesmik.

Ami pedig a majdani folytatást illeti: Még nem tudom, mikor, de lesz.

2018. 01. 29.

Harmadik Annuálé:

Akkor e jeles alkalomra jöjjön egy meglepetés bónusz-bejegyzés:
Sokáig tartott, de végül csak elkészültek a különleges, Marvel-variáns alternatív borítók az egyes számokhoz (mindegyik egy ikonikus Marvel-borító alapján készült, de mellékelek linkeket). Lám:

#1

#2

#3

#4

#5


De már dolgozom a színes verziókon is, ha jól sikerülnek, azok is felkerülnek, addig viszont érjük be ezekkel.

No és akkor ezzel azt hiszem egy időre búcsúzunk Fabri-Coptól, de az szinte biztos, hogy valamikor még visszatér.
Egyelőre csak terveim vannak, meg egy cím: MÉLYVÍZ.

2017. 05. 13.

V. A NAGY FOGÁS


Hírek:

Az az érdekes, hogy legutóbbi ígéretemhez híven márciusra tulajdonképpen tényleg elkészültem mindennel, kivéve az epilógust, amit végül tegnap sikerült befejeznem.

Vagyis azt akarom mondani, hogy végre (Végre!) elkészült a befejezés!

Menten fel is töltöm.

2017. 01. 29.

Második Annuálé:

Hm.
Azt hiszem, most már nem nagy meglepetés, ha azzal nyitok, hogy mégse készül el a befejezés "még idén", mivel az a tavalyi évre vonatkozott.
Viszont már jó úton haladok, a nagyja megvan, csak hat és fél oldalnyi tuskihúzás még hátravan.

De mintegy kárpótlásul itt van a teljes nyitójelenet (egyelőre mobilos képeken):



A legújabb, képlékeny ígéretem pedig:
Legkésőbb márciusig mindennel megleszek.

2016. 09. 05.

Előzetes (még mindig):

Legalábbis a "még idén" ígéretét azt hiszem, tudom tartani.
Mindenesetre a befejező rész kicsivel több, mint harmadának tuskihúzásával már megvagyok, és némi kihagyás után szerintem most már hamarosan folytatom.

További előzetesként néhány, a korábbiakhoz képest meglepően jó minőségű, mobilos kép:



Ami pedig az elkészült holmi megosztásának várható időpontját illeti:
Maradjunk továbbra is a "még idén"-nél.